A Tarangire Nemzeti Parkot gyakran beárnyékolják híres szomszédai, számomra mégis Tanzánia egyik csúcspontja volt. Tája semmihez sem hasonlít a programban: óriási baobabfák szórványosan a dombokon, és a Tarangire folyó, amely a környező vidékről vonzza az állatokat, különösen a száraz évszak beköszöntével.
Csordák a baobabok alatt
Tarangire sztárjai az elefántok. Csordákat figyeltem a folyó mentén: a felnőttek vizet ástak a mederben, a fiatalok pedig anyjuk közelében maradtak. Ezeket a hatalmas állatokat akár több évszázados baobabok alatt mozogni látni időtlen hangulatot adott az egész jelenetnek.

Az elefántok társadalmát lenyűgöző megfigyelni. A családi csoportokat egy idősebb nőstény vezeti, és ahogy a csorda reagál rá – mikor induljanak, mikor igyanak, mikor gyűjtsék össze a borjakat –, sokat elárul arról, hogyan maradnak életben egy olyan tájon, amely évszakról évszakra ennyire megváltozik.
Minden csordának saját személyisége van, és minél tovább figyeled, annál többet látsz.
Sosem messze
A zebrák és a zsiráfok sosem jártak messze az elefántoktól. A zsiráfok az akácokat legelték, gyakran többen együtt haladva a nyílt terepen, a zebrák pedig laza csoportokban legeltek a folyó mentén. Egy jávorantilopot is lefényképeztem – az antilopok legnagyobbikát, amely félénkebb, mint amit a mérete sugall.

Tanzániai expedíciónk Tarangirében kezdődik, és ez adja meg a hangot mindahhoz, ami ezután következik: türelmes szafarik, idő a viselkedés megfigyelésére a fajok puszta kipipálása helyett, és egy vezető, aki a parkot behatóan ismeri.